A SUBA név Nógrád megyében évtizedek óta a fényképészethez kapcsolódik. Már dédnagyapám is fotósként dolgozott a századfordulón. Ez időben kezdett családi hagyománnyá válni a szakma, amelynek követője lett nagyapám: Suba Mihály, aki Nyírbátorból Balassagyarmatra költözött. Az 1940-es évek végén megnyitotta SUBA FOTO néven az első műtermét. Édesapám: ifj. Suba Mihály 1982-ig együtt dolgozott nagyapámmal, majd külön utakra tért. A Gimnázium közben található műteremben készítette a saját kidolgozású képeket. 2001-ben közösen nyitottuk meg a város központjában levő üzletünket. A vállalkozást édesapám 2004-ben bekövetkezett halála után átvettem.
Röviden magamról:
1996-ban érettségiztem Balassagyarmaton egy helyi gimnáziumban, ezután 2 évig Budapestre jártam fényképész iskolába. Közben tanulóként segédkeztem édesapám műtermében, ahol még lehetőségem nyílt alkalmazni a hagyományos kézi (ff és színes) filmkidolgozási eljárásokat. A technikai fejlődéseket követve, manapság szinte csak digitális képkidolgozást használok.
A viszontlátás reményében, tisztelettel:
Suba Ákos
fényképész
Üzlet címe:
2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 28.
Telefon:
+36 (35) 311-157
Mobil:
+36 (30) 282-0335
http://www.subafoto.hu
Nagyobb térképre váltás
|