A hőszigetelés speciális esetei. Az épületek belső tereinek hő védelmét műszaki szabvány írja elő, ily módon a hőszigetelés méretezése sok esetben építésigazgatási eljárások (építési vagy használatbavételi engedélyezés) mérvadó feltétele is.

De ennél talán még sokkal fontosabb, hogy az épületek gazdaságos üzemeltetését és minden szempontból komfortos használatát leginkább a belső terek optimális hőmérséklete teszi lehetővé. Alapeset: Külső-belső tereket elválasztó szerkezetek A hőszigetelés kérdése legtöbbször olyankor kerül előtérbe, amikor külső és belső tereket elválasztó épületszerkezetet kell kialakítani vagy átalakítani. A legfontosabb ilyen szerkezetek az épület külső szerkezeti vagy vázkitöltő falai, a nyílászárók felületei, a magastetős, beépített tetőterű épületek tetőidomai, illetve a lapostetők. Ezekben az esetekben a hőszigetelés mértékét és rétegrendjét a külső és belső légállapot-jellemzők (a hőmérséklet, a relatív páratartalom és részben a légnyomás) határozzák meg.

A szerkezet egészének három, egyenrangú fontosságú szempontnak kell megfelelnie:• A téli időszakban az ésszerűség határain belül csökkenteni kell a határoló szerkezet lehűléséből eredő fűtésenergia-veszteséget. Az ésszerűségi határ ebben az esetben azt jelenti, hogy a fűtés mértéke természetesen nem csökkenthető egy bizonyos szint alá, hiszen a téli időszakban kint mindig jelentősen hidegebb van, mint a belső térben elvárható hőmérséklet.

Fűteni tehát akkor is kellene, ha félméteres hőszigeteléssel csomagolnánk be épületeinket.• Meg kell akadályozni a belső felületi hőmérséklet harmatpont alá süllyedését, azaz ki kell küszöbölni a páralecsapódást. Megjegyzendő, hogy a szerkezetek rétegrendjének olyannak kell lennie, ami ezt a feltételt nem csak a belső felületen, hanem az összes beépített szerkezeti elem minden pontján teljesíti.

A harmatpont az a hőmérsékleti érték, amelyben az adott mennyiségű légpára gőznyomása éppen 100 százalékos relatív páratartalmat jelent, más szóval a levegő párával telített. A pára minden harmatpont alatti felületre lecsapódik.• A nyári időszakban, különösen a napsugárzás által közvetlenül és hosszan ért felületeken gondoskodni kell a beltéri hőfokcsillapításról. Különösen a délkelet-kelet-délnyugati irányba néző, semmi által nem árnyékolt vagy takart falfelületek, és még inkább a napsütés irányára szinte pontosan merőleges tetőfelületek huzamos napsütés hatására extrém magas, 80–90°C felületi hőmérsékletet érhetnek el, ami sok esetben jobban eltér a beltérben elvárt hőmérséklettől, mint a legkeményebb téli hideg. Márpedig a szükséges hőszigetelés vastagsága leginkább a hőmérséklet-különbségtől függ.

E három szempontnak, valamint a helyi klíma által meghatározott feltételeknek egyaránt megfelelő szerkezeteket megtaláljuk mindenhol a civilizált világban. Mert, ha úgy vesszük, az adott klímának megfelelő kategóriába sorolhatjuk akár az eszkimók jégkunyhóját és a beduinok lakósátrait. A mérsékelt égövben, a tengeráramlatoktól nem jelentősen moderált időjárású helyen (ilyen a Kárpát-medence) a külső fal szokásos felépítése a következő: külső burkolat, hőszigetelés, teherhordó elem, belső burkolat.

Ebből valamely kettő esetleg egyesíthető (például külső hőszigetelő vakolat, hőszigetelő falazóelem), de a fenti szempontok veszélyeztetése nélkül nem cserélhető fel. A belső oldali pótlólagos hőszigetelést tehát, ha csak a legkisebb mód is van rá, el kell kerülni, mert a szigetelőréteg belső (takart) felületén kivédhetetlen a páracsapda. A ferde tető szokásos rétegfelépítése: tetőfedés, védőfólia, gravitációsan szellőző légréteg, hőszigetelés, belső burkolat. Itt a szellőzésre éppen azért van szükség, mert más masszív réteg híján csak maga a hőszigetelés vezeti le a hőfok és páranyomás különbségeit. A lapostetőnél többféle lehetőség van, de a legáltalánosabban alkalmazott rétegrend lényegében a burkolat/bevonat, vízszigetelés, párakiegyenlítő réteg, hőszigetelés, párazáró/fékező réteg, lejtőréteg, födém, belső burkolat. Vannak azonban olyan épületszerkezetek is, amelyek esetében nem a három fenti szempont érvényesül. Vagy nem egyformán fontosak, vagy még más szempontok is felmerülnek. Könnyű eset: Belső hőelválasztó felületek.

Az egyik ezek közül az „egyéb” esetek közül az, amikor a fűtött és fűtetlen tereket elválasztó szerkezet mindkét oldalán belső tér van. Ilyen szerkezetek a pinceszintet a földszinttől, illetve a legfelső lakószintet a nem beépített padlástértől elválasztó födémek. De e kettő is sok szempontból különböző eset. A pincefödém mindig „lefelé hűl”, hiszen a pincében mindig hűvös van, ugyanakkor felső felületének (a földszinti padlónak) hőmérséklete nagyon fontos komfortszempont.

Sok esetben a járófelület megfelelő hőmérsékletének biztosítására padlófűtést alkalmaznak. A padlófűtésnek lehetnek negatív élettani hatásai is az ízületekre vagy a légzőszervekre, de tény, hogy aki a hideg talpára „háklis”, annak kevés a meleg zokni és a fapapucs, annak KELL a fűtött padló.

A lefelé hűlő, fűtött padló rétegrendje viszont nem követheti a kívül (azaz ebben az esetben alul) hőszigetelünk elvet, hiszen a hő (és vele a pára) a meleg-hideg irányt követi, és a padlófűtést sem helyezhetjük a hőszigetelés alá. Ekkor tehát a következő a legjobb rétegrend: padlóburkolat, padlófűtés, párakiegyenlítő réteg, hőszigetelés, pincefödém. A padlásfödém bonyolultabb eset. A hőszigeteletlen padlástérben nyáron túl meleg, télen túl hideg van, a padlásfödém tehát ebben az értelemben a külső falakhoz hasonlít.

Van azonban egy fontos különbség: az ember a mennyezettel szinte soha nem kerül közvetlen közelségbe, tehát annak felületi hőmérsékletére nem igazán érzékeny. A fűtési idényben a meleg felfelé száll, tehát a mennyezet alatti légréteg elég meleg. Csak arról kell tehát gondoskodni, hogy a mennyezeti felület ne hűlhessen a harmatpont alá (a meleg levegő párája ne csapódhasson le). Erre kétféle lehetőség adódik.

a,) Szigetelhetjük magát a födémet. Ekkor tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint falat vízszintesen. Az elv és a rétegrend ugyanaz, mint amit fent a falaknál leírtunk: külső (itt felső) burkolat, hőszigetelés, teherhordó elem, belső burkolat.

b.) Csillapíthatjuk a padlástér hőingadozását. Ehhez nem a padlásfödémet, hanem a tetőszerkezetet kell hőszigetelni, de nem egészen úgy, mint a beépített tetőtereknél. Ekkor a hőszigetelő réteget közvetlenül, légrés nélkül kell a tetőfedés alá rögzíteni, hiszen a hő- és párakiegyenlítődés a padlástér felé történhet, nincs páracsapdát képező felület. Ily módon a padlástér légtömege nyáron nem melegszik fel, télen pedig nem hűl le annyira, hogy ez a mennyezet felületi hőmérsékletét túlságosan befolyásolná. Nehéz eset: Nem légtérrel érintkező szerkezetek. Vannak olyan épületszerkezetek, amelyek az épület egészét tekintve külsőek ugyan, de nem légtérrel, hanem a talajjal érintkeznek.

Ezek a főfalak terepszint alatti részei, illetve a talajon fekvő padlók. Itt egy gondolat erejéig elevenítsük fel a honi építési szabályokat. Huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiség padlószintje (sík terepen legalábbis) nem kerülhet a talajszint alá. Ha feltételezzük, hogy ezt a szabályt az építéskor betartják, akkor a huzamos tartózkodás komfortja miatt fűtött terek határoló falai mindenütt terepszint felett kell, hogy legyenek, tehát azok talajjal nem érintkeznek. A talaj éves hőingadozása sokkal kisebb, mint a külső levegőé.

Tudjuk, hogy hazai viszonyaink közt körülbelül 1 méter mélységben van a fagyhatár, az alatt szinte állandó a talajhőmérséklet. A pincefal tehát általában fűtetlen belső teret választ el mérsékelten ingadozó hőmérsékletű közegtől. Ebben az esetben tehát (még akkor is, ha nem huzamosan, de gyakran tartózkodunk a pincében, és ezért fűtünk időnként) lényegében nem kell, nem érdemes a pincefalat hőszigetelni.

Ha a lejtős terepszint miatt a lakószint valamelyik fala részben érintkezik a talajjal, akkor természetesen a belső teret védenünk kell az állandóan hűvös és nedves közegtől, ezért a teherhordó falat hőszigeteléssel, vízszigeteléssel és szigetelésvédő fallal kell kívülről takarni. A talajon fekvő padló esete ismét csak kétféle lehet. Padlófűtés esetén a hőszigetelés közvetlenül a fűtésrendszer alá kerül, egyéb esetekben pedig a burkolat aljzata alá.

Lényeges azonban, hogy a hőszigetelésnek mindkét esetben a vízszigetelésen belül van a helye, mert a talajnedvességtől vagy talajvíztől átázott hőszigetelés egyáltalán nem szigeteli a hőt. A „megoldhatatlan” probléma. Aki tervezett már hőszigetelést, az tanúsíthatja, hogy van olyan épületszerkezeti szituáció, ami gyakorlatilag sosem oldható meg tökéletesen. Ez az az eset, amikor fűtött belső tér alatt külső tér van. Ilyenek a zárt terasz vagy loggia, általában véve az alsó homlokzati síknál kijjebb lévő épületrészek, illetve a lábakon álló épületek.

A probléma a következő:

1. Ez a lefelé hűlő födém esete, elvileg kívülről (alulról) lenne szerencsés szigetelni.

2. Viszont fűtéskor a benti meleg is felfelé terjed, ezért a teherhordó szerkezet alatti hőszigetelés nem hatékony, mert az áramló hővel nem is találkozik.

3. A tartószerkezetben vagy a padlólemez vagy az alátámasztó gerenda konzol, így többnyire a hőt szerkezeti irányban jól vezető vasbetonból készül.

4. Az oldalfalakat csak bonyolult módon lehet hővezetés szempontjából függetleníteni a konzoltól.

5. Ha a lemezre kívülről (alulról) rögzítenénk a hőszigetelést, akkor azt még külön takarni kellene vízzáró burkolattal.

6. A fentiek miatt a hőszigetelés mégis inkább a födémen felülre kerül, ezáltal legalább a padló hőmérséklete válik elviselhetővé, nem hűl a födémmel együtt. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy valahol (a konzolvégen vagy a falcsatlakozásnál) szinte szükségképpen pontszerű vagy vonalmenti hőhíd keletkezik. A hőhíd pedig páralecsapódással járhat, az pedig a szerkezet penészedésével. Nagyon sokszor fordul elő, hogy látván a következményeket, a különleges formai megoldásért kezdetben rajongó építtető elátkozza azt a percet, amikor neki vagy tervezőjének eszébe jutott a „kiugratott” homlokzat. hőszigetelések.

Az alaptól a tetőig A hőszigetelés hatásai számos módon begyűrűznek több olyan folyamatba, amelyek első pillantásra a hőszigeteléstől magától ugyancsak távolinak tűnnek. Ezek a hatások igen erősen függenek a falszerkezet rétegfelépítésétől, attól, hogy a fal „egyrétegű”-e, avagy külön hőszigetelő réteget alkalmazunk, és azt hol helyezzük el. Mindegyik esetben igen lényeges azonban a csomópontok kialakítása. Ha egy bizonyos falszerkezetet végig ugyanakkora hővezetési ellenállású rétegekkel alakítunk ki, (helyes megoldás esetén) komoly energia megtakarítást érhetünk el.

Nagyobb hővezetési ellenállású, azaz jó hőszigetelő rétegek alkalmazásával nyilvánvalóan csökken a hő átbocsátási tényező, és ez az épület energiamérlegének egyik fő jellemzője. Ha a hőszigetelő réteg a határolószerkezet külső oldalán van, vagy közbenső, de megszakítás nélküli réteget alkot, akkor ez (bizonyos esetekben a külső sarkoktól eltekintve) a hőhidak, csatlakozási csomópontok vonal menti hőveszteségeit (az energiamérleget) igen jelentősen csökkenti. A belső oldalon alkalmazott hőszigeteléssel a hőhídveszteségek (a külső falsarkoktól eltekintve) lényegesen nem csökkenthetők.

Ha például egy fal külső felületén hidrofób (víztaszító) felületi bevonatot alkalmazunk, akkor a szerkezet nedvességfelvétele kisebb lesz. A szárazabb szerkezet szigetelőképessége jobb, a nedvességnek a környezetbe való visszapárologtatása nem igényel energiát. Ha egységnyi belső-külső hőmérséklet-különbségre kisebb transzmissziós hőveszteség jut, akkor adott hőnyereség hatására magasabb helyiség-hőmérséklet alakul ki. Megváltozik az egyensúlyi hőmérséklet, az év folyamán több olyan nap lesz, amikor a helyiség hőmérséklete fűtés nélkül is elegendően magas. A fűtési rendszert alacsonyabb külső hőmérséklet mellett kell bekapcsolni, illetve lehet kikapcsolni, azaz rövidebb lesz a fűtési idény. Ha kisebb a transzmissziós hőveszteség, akkor az épület (külső és belső) szerkezeteiben tárolt hő a fűtőteljesítmény, vagy a hőterhelés, vagy a külső hőmérséklet csökkenése esetén lassabban, hosszabb idő alatt távozik. Ennek következtében a fűtőberendezés beépítendő teljesítménye kisebb lehet, hiszen a szélsőséges hideghullámok csak néhány napig tartanak: ezt az épület (tárolt hőjének lassú csökkenése mellett) mintegy a saját tartalékaiból, a belső hőmérséklet lényeges csökkenése nélkül átvészeli. A kisebb transzmissziós hőveszteség javítja az épület „szoláris minőségét” is! A napsugárzásból származó hőnyereség véletlen hatásokkal (felhőzet) zavart periodikus függvény szerint változik. Hasznosítása nagyban függ attól, hogy a napközben begyűjtött és eltárolt energia milyen lassan távozik éjszaka. A „lassú távozás” két okból eredhet: vagy sok hőt tárol az épület, emiatt lassabban fogy (még ha a hőszigetelés gyengébb is), vagy jó a hőszigetelés és a tárolt hő emiatt fogy lassabban (még ha kevesebb volt is belőle).

A hőszigetelés javítása tehát ugyanolyan hatású, mintha a hőtároló képességet javítottuk volna. A hőszigetelésnek van olyan következménye, amely nem ítélhető meg egyértelműen. Aszerint, hogy a hőszigetelés a szerkezetben hol helyezkedik el, változik a külső határoló-szerkezetek hőcsillapítási tényezője és késleltetése is. A helyiség hőmérsékletének stabilizálása szempontjából a külső oldali, a szakaszos használat és a fűtési üzem szempontjából viszont a belső oldali hőszigetelés az előnyösebb.

A jobb külső hőszigetelés a határoló szerkezetek belső felületén magasabb hőmérsékletet eredményez, aminek messzemenő hőérzeti, állagvédelmi, valamint az eddigieken túlmenő további energetikai következményei vannak. Egyes esetekben a hőszigetelés technológiája meghatározza a külső felületképzés módját, és így annak abszorpciós és emissziós tényezőit is. A hőszigetelésnek csak egyik feladata az energiaveszteség csökkentése, nagyon fontos az is, hogy a fűtött oldalon a fal- és padlófelületek hőmérséklete ne legyen túl alacsony, mert ez egészségkárosodást okoz és rossz közérzetet teremt.

A hőszigetelés további feladata, hogy az épület határoló- és tartószerkezeteit megvédje a szélsőséges hőhatások által okozott túlzott mértékű hőmozgásoktól, valamint a fagy és a napsütés hatásaitól.

Végül tudni kell, hogy a hőszigetelő réteg csak lassítja a hőáramlást, a hideg vagy a meleg eltávozását, kiegyenlítődését tehát csökkenti ugyan, de nem akadályozza meg. Az épületszerkezetek hőszigetelése során sokszor nem a legalkalmasabb hőszigetelő anyagot építik be, emiatt páralecsapódások és penészesedések keletkeznek, az épületszerkezetben különböző károsodások (repedés, mozgás, vakolatleválás)

A cikket szponzorálta: www.hosziget.hu

Hőszigetelő rendszereket bemutató boltjaink

Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 9-17;
márc. 1.-dec. 20.-ig: Szombaton is 9-13 óráig

Budapest XVI. Ker. Rákosi út 116
06-70-361-5896,06-1-405-0064

Bag 2191, Petőfi tér 14. (üzletház I. emeletén)
06-30-625-6560, 06-28-408-284

Üzletünkben megtekintheti és kiválaszthatja az Önnek megfelelő hőszigetelő rendszert,
eldöntheti milyen színű és struktúrájú vakolattal képzeli el családi házát.
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.

E-mail:info@hosziget.hu

A cikket támogatta:www.cegtar.com